Az araboknak, akiknek birodalma 800 és 1500 között a Földközi-tenger térségétől egészen Indiáig terjedt, már volt módszerük a látóélesség vizsgálatára. Megfelelő teljesítésűnek tartották azoknak a szemét, akik a Göncölszekér rúdjának középső csillaga melletti, kis Alkos nevű csillagot is látták. Az optika tudománya felé vezető első lépés az ókor legnagyobb csillagászának Claudius Ptolemeiusnak a nevéhez fűződik, aki 90-150 körül élt. Ő írta le először a fény egyenes irányban történő terjedését, és a fény törésének törvényét. Al-Hanzem „Kitab al manazir” (Az optika könyve) című munkájában leírja a szem általa ismert anatómiáját, a fényvisszaverődést görbe felületre vonatkozóan és a fénytörés törvényét. Jelentős felfedezése a gömbszelet formájú üveg nagyító hatása.
A szemüveg felfedezője az angol származású Roger Bacon (1214-1294) ferencrendi szerzetes volt. A nagy műveltségű tudóst kutatásai és kísérletei miatt csodálatos doktornak is nevezték. Ő volt az első, aki megmérte a homorú tükrök fókusztávolságát és neki tulajdonítható a távcső gondolata is. IV. Klemens pápa kívánságára ismereteiből két könyvet írt, amelyek 1268 körül kerültek Rómába. A könyvekben a következők olvashatók: „Ha valaki kristályból vagy üvegből való gömbszeleten át néz, amelynek magassága kisebb, mint a sugara, akkor a betűket és a kisebb tárgyakat nagyobbnak látja, ... Tehát nagyobb a látószög, a kép is közelebb van. Ezért ez egy kiváló eszköz az idős emberek és olyanok számára, akiknek gyenge a szemük.”
Valószínűleg Olaszországban az 1280-as években e felismerés hatására készültek el az első, szövegre helyezhető olvasó lencsék. Ebből a gömbszelet formájú lencséből hogyan lett a szemüveg, nem ismerjük. A látást javító lencséknek a szem előtt való rögzítése sok gondot okozott. A keretbe foglalt lencsét eleinte kézben tartják a szem előtt, majd zsinórral a fejre vagy a fülre erősítik, későbbiekben az orra csíptették.
Az orvosi irodalomban csak az 1200-as és 1300-as években találunk először említést a szemüvegről. Ekkor még nem ismerték eléggé a szem anatómiáját és fénytörését. Csiszolni is csak convex lencsét tudtak. A lencsék dioptriáját kezdetben nem tudták mérni, ezért a megfelelő szemüveget használója csak próbálgatással választhatta ki, amelyeket vándor szemüvegárusok hoztak forgalomba.
A tőkés társadalom kialakulása kapcsán ugrásszerű fejlődés indult meg a természettudományok különböző ágaiban. Az alapvető ismeretek felfedezése, elsősorban Galilei (1564-1642), Kepler (1571-1630), Descartes (1596-1650) és Newton (1643-1727) nevéhez fűződik. Az anatómiai, és a szemészeti optikai ismeretek a szemorvoslással párhuzamosan fejlődtek, és egymásra hatással voltak. Az 1800-as évektől a szemészet az orvostudomány külön tudományágává vált, és a kórházakban külön osztályt kaptak. A látás mechanizmusának megismerése, a látási hibák okainak feltárása és azok korrigálása akkor indult fejlődésnek, amikor a 18. század közepén Helmholtz (1821-1894) munkája nyomán megismertük a szem szerkezetét és a látás fiziológiáját. Helmholtz nyomdokait követve a svéd származású Gullstrand (1862-1930) a szem fénytörésének vizsgálatával foglalkozott, munkájáért 1911-ben Nobel-díjat is kapott. Századunk elején élt az optika tudományának másik kiemelkedő alakja a Jénai Egyetem optikai tanszékének professzora Rohr (1868-1940). Az elméleti eredmények gyakorlati átültetése során számos találmánya és a szemüveglencsék csiszolásának technikájában ért el kimagasló eredményeket.
A klinikai felfedezések és ismeretek nem csak elősegítették, hanem szükségessé tették a szemészeti optikai tudományok, az üveggyártó ipar, a lencsecsiszolás fejlődését is. 1884-ben megalakult Jénában a mai Zeiss gyár őse három kiváló szakember Karl Zeiss, Ernst Abbé és Otto Schott közreműködésével. A jénai gyár rövid idő alatt vezető szerepre tett szert és mintaként szolgált számos ezt követően épült optikai üzemnek szerte a világon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése